Intenzív

Több mint egy hónap eltelt, így talán már higgadtabban tudok a velem történtekről írni. Aki esetleg nem tudná, a tanév végén június utolsó hetében több mint egy hetet töltöttem a Debreceni Egyetem I. Belgyógyászati Klinikájának intenzív osztályán. Hogy is kerültem ide?

Az orvosi része, ismereteim hiányából következően, nem lesz részletes és szakmai, inkább az emberi oldalát szeretném végig követni. 2016 decemberében eltávolították a pajzsmirigyeimet. ezt követően szépen gyógyultam. 2017 áprilisára előjegyeztek egy jód izotópos kezelésre. A kezelést megelőzően a pajzsmirigy hormon szedését be kell fejezni, hogy a kezelésig kiürüljön a szervezetemből. Ahogy a gyógyszert nem szedtem elkezdődtek a gondok. A testemben kezdett felhalmozódni a víz. Eleinte a végtagokban, elsősorban a lábamban, majd a testemen is egyre jelentősebb mennyiségű víz jelent meg. Ahogy ezt tapasztaltam a kezelő orvosomat telefonon megkerestem és ő azt mondta, hogy ez természetes, és a hormon újra szedésével a probléma megoldódik magától. Én csak cipeltem ezt a sok vizet és cipeltem, és tűrtem, hogy nem tudok lehajolni, hogy nagyon nehezen mozgok, fáradok. Reméltem, hogy a kezelést követően valóban megoldódik a gondom és a vizek eltűnnek a szervezetemből. Az étel sem ízlett már ekkor, nem érzetem az ízeket, és ezért nem is kívántam az ételeket. Szinte csak kötelességből ettem és nagyon minimális mennyiségeket. A kívülálló pedig azt látta, hogy egyre „kövérebb” vagyok, pedig csak a víz gyűlt a testemben. Eljött a kezelés, túlestem a 4 napon, amit bent kellett tölteni a Klinikán. A kezelés előtt persze vizsgálatok voltak, ahol jeleztem a vizesedési problémámat, de azt mondták, amit a kezelő orvosom is, hogy a hormon újraszedése megoldja. Hazatérve újra szedhettem a gyógyszert. Teltek a napok, a hetek és semmi változás nem volt. Persze a hormonnak fel kell halmozódnia a szervezetben, gondoltam, és majd csak aztán lesz hatása. Közben voltam május elején ellenőrzésen a hormonszintemet illetően, és a doktornő szerint jól alakultak az értékek. Jeleztem neki a vizesedést ismét. Nem megvizsgált csak a lábszáramat megnyomta és visszakérdezett, hogy korábban is vizesedtem. Persze én mondtam, hogy soha nem voltak ilyen gondjaim. Akkor szedjek vízhajtót és az majd megoldja. Óriásira nőtt hasamat, eltorzult testemet meg sem vizsgálta, ki sem derítette, mekkora a baj, csak én egy kis vízhajtóval oldjam meg. Ki is írta a szükséges gyógyszert és azt javasolta, hogy 2 szemet szedjek be amikor nem dolgozok és az majd kihajtja a felesleget. Több próbálkozásom is volt természetesen, sajnos kevés sikerrel. Ami kiment az egyik nap, az másnapra vissza is jött. Rendszeresen nem tudtam szedni, mert dolgoztam. A május így telt és nagyon elkeseredtem, hogy a korábbi egészséges helyzet nem tért vissza. A ruháimat is lassan „kinőttem”. Nem jöttek rám a nadrágok, ingek, mellények. Vásárolni kellet néhány óriási méretű ruhát, hogy tudjak menni dolgozni.  Belefáradtam a várakozásba és a reménykedésbe és párom unszolására elhatároztam, hogy keresek egy másik orvost, aki kivizsgál és megmondja mi is a bajom a sok vízzel. A tanévet be kell fejezni egy jó tanárnak, így az utolsó hetekben szólítottam meg Prof. Dr. Balla József doktor urat, hogy segítsen már nekem. Nagyon kedvesen jelezte segítő szándékát és időpontot egyeztettünk, amikor bemehetek hozzá. Eljött a nap és találkoztunk is a megbeszélt helyen. A Klinika ő általa vezetett részlegéhez mentünk a rendelőjébe és elkezdődtek a vizsgálatok. Vért vettek, EKG-t készítettek és azonnal küldték a levett vért vizsgálatra. Egy ultrahang vizsgálatot javasolt még a professzor úr. Fel is hívta a rendelőt, jelezte, hogy küld egy beteget. Megírta a beutalót és mivel mást nem tudott még vizsgálni, elküldött az ultrahangra. Éhgyomorra mentem, mert tudtam, hogy a vérvétel így lesz teljesen értékelhető. Kaptam egy poharat, hogy az ultrahang után egy vizeletmintával térjek vissza ide a rendelőbe, hogy azt is tudják küldeni a laborvizsgálatra mihamarabb. 3 és fél órát ültem az ultrahang vizsgálat várójában, úgy hogy a professzor úr még reggel odaszólt, hogy megyek. Már majdnem dél volt, amikor csörgött a telefonom, a professzor úr keresett, hogy hol vagyok. Mondtam, hogy várom az ultrahangot. Azt mondta „várj megyek”. Úgy is volt pár perc múlva ott is volt és az ultrahang rendelésben belenyúlva engem szólított ő maga személyesen. Előtte azonban odajött és közölte velem, hogy megyek az intenzívre. Nagyon meglepődtem és próbáltam kibújni az azonnali befekvés alól. Mondtam neki, hogy kint áll az autóm a parkolóban, hazaviszem és visszajövök taxival. Azt mondta, a véremben olyan gondokat talált, ami miatt nem engedhet ki egy percre sem. Belenyugodtam, hogy ez vár rám. Az ultrahang is elkészült ezután. A hasamban nem sok mindent láttak, mert annyi víz volt bennem, hogy leárnyékolta a belső szerveket is. A professzor úr telefonált és mire oda érkeztünk az intenzívre már volt ágyam is és kezelő orvosom is. Közben a párom vidéken volt, megpróbáltam elérni és elmondani, hogy mi is a helyzet. Sem pizsamám, sem tisztálkodó felszerelésem, sem semmi nem volt nálam, hiszen nem úgy készültem, hogy befekszek a kórházba. A szervezetemből teljesen kiürültek a nyomelemek, amik a szervezet működéséhez szükségesek és a víz pedig nagyon leterhelte a szívemet. Nagyjából ennyit tudtam meg az orvosaimtól.

Elindultak azonnal a kezelések. Dr. Kerekes György adjunktus úr lett a kezelő orvosom. A professzor úr tudta miért őt küldte mellém. Emberileg és szakmailag a legjobb ezen az osztályon. A vizet azonnal elkezdték kihajtani belőlem, és a hiányzó nyomelemeket pedig pótolták. Öt nap alatt 18 kilót „fogytam”, a víz szinte érezhetően távozott belőlem. A gyógyszerek visszajutatták a szükséges anyagokat, és a szíves is megkönnyebbült, hogy nem kellet ilyen sok vizet cipelni. Még szedek gyógyszereket és a szívem további vizsgálatokra vár, de sokkal jobban vagyok! Így esett, hogy intenzívre kerültem.

Az őszi szünet első napjai

A szokásainknak megfelelően a tavaszi és az őszi szünetben kimozdulunk egy kicsit és a mindennapos robotot élményekre cseréljük. A tervek Az Aggteleki-karszthoz és Szlovákiához vittek bennünket. Régen jártam már a cseppkőbarlangokban és a szlovákiai oldalon még soha nem jártam. Egy szépen felújított kastély is vonzott bennünket és Kassán szintén nagyon régen jártam.
Szombat reggel indultunk. A szállás Jósvafőn a Tengerszem szállóban foglaltuk le. még dél sem volt már ott is voltunk. Útközben hatalmas ködön keltünk át Miskolc előtt, de utána napsütéses szép idő várt ránk. Bejelentkeztünk és délután egy barlanglátogatást iktattunk be. A Vörös-tó mellet van egy bejárata a barlangrendszernek. A szállástól olyan 3 kilométerre van ez a lehetőség, és a sok ülés után úgy döntöttünk, hogy gyalog megyünk a bejárathoz. A kijárata ennek az ágnak pontosan a szálloda mellet van, így a túra végére pont ” haza érkeztünk”. A sétát követően egy másfél órás barlangtúra várt ránk. Csodálatos ez a szakasz. tele szép, színes és hatalmas cseppkövekkel.

kicsi

Kiérkezve még világos volt így ismét autóba ültünk és lementünk Jósvafőre, majd Aggtelekre a cseppkőbarlang előtti parkolóba. Ott meg is vacsoráztunk. A szállásra mentünk aztán és kis pihenés majd alvás következett. Másnap reggel A kinézett vár volt a cél. Szlovákiában egy Betlér nevű településen Andrássy kastély van és nemrégiben rendbe tették, így elutaztunk megnézni. Sajnos be nem lehetett menni, mert állítólag átrendezik a kiállítást ami benne van. Hatalmas park fekszik mögötte, ott is sétáltunk egy kicsit, és persze sok fotót készítettem az épületről.

betler-kicsi

A visszafelé úton megálltunk Pelsőc nevű településen azt remélve, hogy rendezett települést találunk, de a főtéren álló református templom nagyon romos állapotban van. Kis sétát követően tovább indultunk. Domica volt a cél, a szlovák oldali bejárata a barlangrendszernek. Szlovák vezetést kaptunk persze. A szép cseppkövek mellett egy újabb élmény várt ránk, a barlang egy része csónakkal járható csak be. Így a csoport csónakokba ült és szinte néma csendben, hiszen elektromos motorokkal mentek a csónakok, csodáltuk végig a képződményeket. Megérte elmenni, nagyon érdekes élmény volt.

kicsi

Pár kilométer és ismét hazánkban voltunk. Ha már barlang akkor most az Aggteleki bejárat következett. Egy hatalmas csoporttal bementünk ide is. Láttunk néhány cseppkövet a két nap alatt. A látogatást követően a bejárat fölötti kilátóba másztunk föl, hogy gyönyörködhessünk a panorámában. Élveztük az őszi nap erejét és lent kellemes “napozás” közben jót pihentünk. A szállásra visszatérve este finom vacsora várt bennünket. Az utolsó nap már nem mentünk barlangba, hanem a felvidék településeit jártuk be, amennyire időnk engedte. Először Rozsnyón álltunk meg. Érdekes a parkolás Szlovákiában. Ki van téve a parkoló tábla és valami óra szerű rajz is van rajta, de automatát sehol nem találtunk. Volt nálunk elegendő pénz, de nem tudtunk, hogyan kell a parkolásért fizetni. Egy kört mentünk a város főterén és sehol nem volt automata. párfotót készítettem, majd kénytelenek voltunk odébb állni. Krasznahorka volt a következő megálló. A vár miatt volt a célok között. Pár éve leégett és kíváncsiak voltunk hogy áll a helyreállítás. Sajnos még van mit csinálni rajta.1-2 magyar rendszámú autó parkolt a vár alatt, amit nem volt könnyű megközelíteni. Nem sietős a szlovákoknak ez a befejezés. Irány Kassa ezután. Ott is a parkolás és a fizetés adta fel a leckét. Egy fiatal leányzó szerint ahova mi parkoltunk ott nem kell fizetni, így elindultunk a belvárosba.

kassa-kicsiKellemes ebéd, majd séta a belvárosban, kis cukrászdázás,  fényképezés, és már el is telt több mint 2 óra. Lassan elindultunk haza és a sötétedés után újra itthon voltunk. Kellemes túrázós, sétálós, napsütéses kirándulás volt.

Krakkó

A hétvégén Krakkóban jártunk. A nagyobbik fiam Kristóf egy szemesztert ott tanul. Közgazdász alapdiplomája után a mester szakot végzi, és az Erasmus program keretében pályázott külföldi ösztöndíjra. Sikerrel járt és a a kiválasztott Lengyel egyetemen tanulhatja a közgazdaságtan mesteri szintjét angol nyelven. Büszke vagyok rá, hogy ilyen sikeresen tanul és hogy egyedül neki vágott egy ilyen kihívásnak. Már február óta kint van és most mentünk meglátogatni. Volt már itthon, de jó volt most nekünk megnézni az ottani világot.

A belvároshoz közel sikerült egy lakást bérelni, teljesen elfogadható áron. Két szobás lakás teljesen felszerelve, wifi, minden volt. Pénteken reggel indultunk és bizony sokat kellett vezetnem, mire megérkeztünk.  Majdnem 500 km volt az út és sok helyen csak lassan haladtunk a sok falu, vagy az emelkedők miatt. Hét és fél óra volt az utazás. Kora délután érkeztünk. Elfoglaltuk a szállást és Kristófot is jól lakattuk hazaival, majd irány a város. Tiszta napos idő volt. Vittem a fényképezőmet is így készültek a szép képek.

A vár volt a cél és a belváros, a sétáló utcák és a főtér. A várba nincs belépő, csak egyes kiállításokra, így egy kellemes sétával bejárhattuk teljesen. A várfalról megnéztük a Visztulát, ami az odaúton már átkeltünk. Rengeteg turista volt. Mindenféle nemzetből valók voltak. Még világosba odaértünk a főtérre is. Csodaszép ez a tér. a templomokkal a régi piaccal, a tér körüli szépen rendben tartott épületekkel. Hosszasan időztünk itt és persze megkóstoltuk a helyi söröket is. Megvártuk míg beesteledett és akkor is megcsodáltuk a főteret. Rengeted konflis van itt, amik jó pénzért körbe visznek a belvároson. Mi nem választottuk ezt a szolgáltatást.DSC_7071Másnak a közeli sóbányába látogattunk Wileickába. A Parajdi után egy teljesen mást kaptunk. Rengeteg járaton mentünk keresztül, és viszonylag kevés terem volt, ahol megpihenhettünk volna. A lengyel nyelvű idegenvezetésből semmit nem értettünk, csak mosolyogtunk és én persze fényképeztem. Közel három órás túra volt, mire bejártuk. Kora délután volt mire ismét a felszínre jutottunk.DSC_7284

Ismét a belváros és annak is egy érdekes rész vonzott bennünket. A régi “zsidó negyed” meglátogatása volt a program és este ismét a főtér. Pár sör és egy kis ücsörgés volt a pihenés a sok sétálás után.

Másnap már nem volt sok időn, csak pakolás és Kristóf kollégiumának és egyetemének felkeresése maradt. Nagyon szép régi épület a központi része az egyetemnek, de ott nincs órája. A közeli modern épületekben tanul Kristóf.  Aztán indulás haza. Nem volt unalmas ez az út sem. Krakkóból kiérve esni kezdett az eső, majd havas-esőbe váltott és a GPS szeszélyének köszönhetően a Tátra felé vettük az irányt. Ott már hó esett. Eleinte nem maradt meg, de ahogy haladtunk egyre feljebb ott már tiszta hó volt a táj is. Ha már idehaza nem volt tél, akkor most megélhettük ezt az évszakot is. Szlovákiában pedig viharos szél akarta az autót többször is felborítani.DSC_7391

Kellemes napok voltak. Örültem, hogy újra láthattam Krakkót és megláthattam, hol tanul a nagy-fiam, és eltölthettünk együtt két napot!